|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Páll Antal 1997. augusztus 22.Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum volt a házigazdája a II. összehasonlító magyar kisebbségtörténeti szimpóziumnak, melynek rendezői közé tartozott az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Magyar Történészek Nemzetközi Társulata. Az első találkozót 1996-ban tartották, és akkor úgy döntöttek, hogy a következő öt évben minden alkalommal másik magyar kisebbség ad otthont a tanácskozásnak. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv és Történelemtudományi Szakosztályának elnöke nyitotta meg a szimpóziumot. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója a város történetéről, Popély Gyula, a pozsonyi magyar gimnázium igazgatója a csehszlovák nemzetállam megteremtéséről beszélt, elmondta, hogy 1918 őszétől 1920 decemberéig több mint 106 ezer magyart űztek el. Bárdi Nándor /Budapest/ Javaslatok, tervek, dokumentumok az erdélyi kérdés rendezésére 1918 és 1940 között című előadásában a korabeli határrevíziós törekvésekről közölt adatokat. Szarka László /Budapest/ a magyar kisebbségek ügyének az 1946. évi párizsi békekonferencián való tárgyalásáról értekezett. Molnár Imre /Budapest/ Csehszlovákia egyházpolitikájáról szóló dolgozatát ismertette. Több előadó szerepelt még az első napon, köztük Mirnics Károly a Vajdaságból, Vincze Gábor Szegedről, Bíró A. Zoltán Csíkszeredáról. Másnap a kisebbségi múlt a helytörténetírásban gyűjtőcímmel folytatódott a tanácskozás. Többek között B. Kovács András: A Gömör-kutatás múltja és jelene, Mák Ferenc /Budapest/: A vajdasági honismeret kialakulása című előadása hangzott el. Végül a magyar kisebbségek történeti forrásai témakört tárgyalták. Hermann Gusztáv a székely nemzeti láda mítoszával foglalkozott, Sass Péter /Budapest/ az Erdélyi Katolikus Státus, a kolozsvári egyházi levéltárak helyzetét mutatta be, Vadkerty Katalin a "hontalanság éveire" vonatkozó szlovákiai forrásokról, Oláh Sándor az ötvenes évek székelyföldi átalakulásának helyi forrásairól, Páll Antal Sándor a három székelyföldi levéltárról beszélt. Vékás János ismertette munkáját /vajdasági magyar kisebbségi kronológia/, végül Dippold Péter munkahelyét mutatta be: Teleki László Alapítvány könyvtára, Közép-Európa adatbank. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 26., Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./1999. augusztus 14.22. alkalommal tartották meg Korondon a hagyományos árcsófürdői fazekasvásárt. Aug. 14-én kis ünnepség keretében köszöntötték a Sóvidék szellemiségét megjelenítő folyóiratot, a Hazanézőt, amely éppen tízesztendős. A Hazanézőnek eddig húsz száma jelent meg, példányszáma a kezdeti 5000-ről 2000-re csökkent. A Hazanéző néprajzot, történelmet, irodalmat egyaránt közöl, tulajdonképpen sajátosan székely arcélű hungarológiai kiadvány. Ambrus Lajos főszerkesztő úgyszólván a semmiből teremti elő a megjelenés anyagi feltételeit, a helyi Firtos Művelődési Egylet munkatársainak áldozatos közreműködésével. - A fazekasvásáron 23 népművész állított ki. Az "öregek", Páll Ágoston, Tófalvi Ágoston, Tódor József, Máthé Dénes, Györfi Imre és Páll Magda, Sófalvi Ferenc, mások mellett számos fiatal mester jött le Árcsóra, mint úgy ifj. Páll Antal, ifj. Fábián Ferenc, Máthé Imre Levente, ifj. Ambrus Ferenc, Józsa László. /Bölöni Domokos: Kirakóvásár az egész Korond. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./2001. május 12.A Romániai Püspökkari Konferencia tavaszi ülésszakára gyűltek össze a mindkét - római és görög - rítust képviselő katolikus püspökök máj. 7-9. között, a jászvásári egyházmegyéhez tartozó traiani Verbita Misszionárius Lelkigyakorlatos Házban. Megválasztották a konferencia új elnökét, Ioan Robu bukaresti metropolita személyében. További megválasztott tisztségviselők: Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus érsek, a konferencia alelnöke, valamint Alexandru Mesian lugosi görög katolikus püspök és Martin Roos temesvári római katolikus püspök, az Állandó Bizottság tagjai. /Páll Antal, általános titkár: Római és görög katolikus püspökkari konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12 Egyik erdélyi magyar egyházfőt sem választották be a Romániai Püspökkari Konferencia állandó bizottságába. A latin és görög katolikus rítusú egyházak képviselőit magában foglaló konferencia fennállását régóta bírálják. Potyó Ferenc, a gyulafehérvári római katolikus érsekség helynöke a Krónikának elmondta, a testületben a szavazatok 7-4 arányban oszlanak meg a román egyházak képviselői javára, így a magyar egyházfőknek semmi esélyük sincs bekerülni az állandó bizottságba. A konferencia azonban nem biztosít semmiféle joghatóságot, jelentősége csupán a nemzetközi fórumokon való megnyilvánulásokon mutatkozik meg - állapította meg Potyó Ferenc. /Rostás Szabolcs: "Kényszerházasság" a testületben. Tisztség nélkül a magyar egyházfők a Romániai Püspökkari Konferenciában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./2003. június 18.Máthé Éva, a Romániai Magyar Szó marosvásárhelyi tudósítója dr. Dorin Florea polgármester sajtóértekezletéről szóló beszámolójában írta: "Florea doktor - román újságírói asszisztenciával - gúnyt űzött abból az elvárásból is, hogy a város magyarsága azt szeretné, ha nyolc román levéltáros mellé a nyugdíjba vonuló Páll Antal Sándor helyére magyar levéltárost alkalmaznának abban az állami levéltárban, ahol a dokumentumok nagy része magyar vonatkozású!" Dorin Florea reagálása: "Ez a kérés is pont olyan aberráció, mint sok más, ami magyar részről jön. Valaki csak azért legyen levéltáros, mert magyar? Ez disznóság lenne! Így meg sem lehet hirdetni egy állást!" A polgármester építené az utat Európa felé, de állásfoglalása, tettei mögül kilóg a nemzeti türelmetlenség. Szavaival jelezte a nacionalistáknak, itt vagyok; ezek hiába ugrálnak, én vagyok a hatalom. Balogh József Marosvásárhelyen a Könyvtári Szemle szerkesztőjeként elbeszélgetett egy frissiben kinevezett kutatóval. "Erdély története az érdeklődési területem" - újságolta. Aztán bevallotta, hogy latinul, magyarul, németül egyáltalán nem tud... Hol vannak a magyar levéltárosok, könyvtárosok, muzeológusok, kutatók? Kiöregedtek, emigráltak, más szakmára tértek át. Hiányuk felbecsülhetetlen károkat okozott. /Balogh József: Hol vannak a magyar levéltárosok? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 18./2004. július 22.Idén a Horezuban tartott országos kerámiavásáron a nagydíjat a korondi Tódor Józsefnek ítélték oda. Korondról közel tíz fazekas nevezett be a vásárra, valamennyien már jó nevű, közismert keramikusok. Tódor József nem tartozik a legismertebb korondi mesterek közé. Elmondta, hogy sokat tanult Bandi Dezsőtől és néhai Páll Antaltól. /Kristó Tibor: Nem similabdát vittünk a vásárba. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 22./2005. december 13.Korond nem szűkölködik hírességekben. Elsősorban korongozói, naiv szobrászai, virágozó asszonyai váltak ismertté. Id. Páll Lajos, Páll Antal, István Lajos, Szász Erzsébet, Györfi Imre, Páll Árpád, Páll Domokos, Babos Miklós, Józsa János, Józsa László, a nők közül Molnos Karolina, Páll Katalin, Páll Antalné Rózsika, Molnos Margit, Györfi Imréné Páll Magdolna és Orbán Judit nevét emlegetik a leggyakrabban. Koronddal köthető össze az ott tanítóskodó Benczédi Sándor szobrász (1912-1998) neve, Svédországban élő művészlánya, Ilona is ott született 1948-ban, innen indult Venczel Árpád szobrászművész, ott él és alkot Páll Lajos, akit festőként és költőként egyaránt nagyra becsül a szakma, és ez a sor most újabb névvel gazdagodott: Józsa Judit szobrászkeramikus mára ismert és elismert tehetség Magyarországon és Erdélyben. Nagyhírű fazekascsalád sarja, Józsa János és Judit leánya, kiskorától kezdett ő is korongozni. Budapestre települt, oklevelet szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakán. 1995-ben 73 kisszoborral mutatkozott be a Gellért Szálló halljában. Aztán elkezdte sorozatát Magyarország nagyasszonyairól. Kilencévi aprólékos tanulmányozás, kutatás előzte meg ezt a munkát, táltosokat és szenteket mintázott. A Magyar Kultúra Alapítvány 2004. augusztusában 26 magyar nagyasszonyt mutatott be, amelyek közül az első Emese, a legenda szerint az Árpád-ház ősanyja. Az utolsó személy pedig Árva Bethlen Kata volt. A kiállítás középpontjában a Patrona Hungariae, a Magyarok Nagyasszonya állt. További nagyasszonyok: Sarolta, Boldog Gizella királyné, Árpád-házi Szent Piroska, Árpád-házi Szent Erzsébet, Árpád-házi Szent Kinga, Árpád-házi Szent Margit, Anjou Mária királynő, Rozgonyi Cecília, Szilágyi Erzsébet, Beatrix királyné, Ráskay Lea, Sövényházy Márta, Kanizsay Dorottya, Izabella királyné, Nagykárolyi Károlyi Zsuzsanna, Lorántffy Zsuzsanna, Bedeghi és Berencsi Nyáry Krisztina, Széchy Mária, Báthory Zsófia, Borosjenői Bornemissza Anna, gróf Zrínyi Ilona, Petrőczy Kata Szidónia, Géczy Julianna. Azóta a nagyasszonyok száma 46-ra szaporodott. Józsa Judit budapestiként is székely-magyar maradt. Időnként hazajön, és a Firtos alatti faluban mindig feltöltődik. /B.D.: Egy művészpálya kiteljesedése. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./2006. augusztus 14.Társadalmi-művelődési életünk legkiemelkedőbb, évenként megismétlődő eseménye ez a vásár –mutatott rá megnyitó beszédében Katona Mihály, Korond polgármestere. Mesteri alkotásokat vonultatott fel a több mint 20 helybeli fazekas. Idén sem maradt el a Firtos Művelődési Egylet Hazanéző Könyvek sorozata (szerkesztője Ambrus Lajos költő, Korond művelődési életének „mindenese”) újabb kötetének megjelentetése: a 2004-ben elhunyt marosvásárhelyi Berecz Ferenc ötvösművész-ékszerész életét és munkásságát bemutató, Tulipánból meg lehet élni című kötet, szerzője az elhunyt művész hitvese, Berecz Irén. A kétnapos rendezvényen nyílt meg Páll Antal neves keramikus emlékkiállítása. /Hecser Zoltán: 29. Árcsói Fazekasvásár. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./2007. szeptember 25.Marosvásárhelyen bemutatták Ambrus Lajos Korondi fazekasalbum című munkáját. – A székely-magyar fazekasságnak Korond lett a menedéke – fejtette ki a szerző. Stílszerűen kerámiatárlat gazdagította a bemutatót: özv. Páll Antalné Kovács Rozália EMKE-díjas fazekasmester hozta el munkáit és mesélt azokról. /Nagy Botond: Bóvlik és eredeti alkotások. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 25./2008. szeptember 14.Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján kettős ünnepet ültek a bukaresti magyar katolikus hívek. A Szűz Máriáról elnevezett Barátok temploma, ahol Páll Antal esperes, a magyar hívek lelkipásztora szolgál, templombúcsút ünnepelt. A magyar nyelvű szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta. A templom színültig megtelt. A katolikusok mellett szép számban református és unitárius vallásúak is jelen voltak, valamint román ajkú katolikusok, megjelent Bányai László is, a szőlőskerti református gyülekezet lelkipásztora és Füzes Oszkár, bukaresti magyar nagykövet is. A bukaresti magyar katolikus hívek nevében Bara Gyula minisztériumi tanácsos köszönte meg Jakubinyi érsek látogatását. /Árvay Zsolt: Ünnep Bukarestben. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 14./2014. április 30.Szatmári Ferenc: A Romániai Magyar Népművészeti SzövetségA népművészet, mint nemzeti értékeink kifejezője, megtartó ereje is egyben, amiről nem elég beszélni, hanem tenni is kell érte ünnepeken és a mindennapokban. Éltetni kell. Mert amit nem óvunk, az óhatatlanul elvész az időben. Az erdélyi alkotó népművészek tudatában vannak: ha nincs erdélyi magyar népművészet, az annyi, mintha saját fizikai létünket kérdőjeleznénk meg. A népművészet anyanyelvünk után talán legdrágább nemzeti kincsünk, amelynek léte mindnyájunk felelőssége, amit kulturális intézményeink, szakmai és civil szervezeteink révén közös erőfeszítéssel kell felvállalnunk. Az alkotói kedvet minden lehető eszközzel ébren kell tartani, mert alkotók nélkül nincsen egylet, de szövetség sincs, alkotás nélkül pedig nincsen népművészet. Erdélyben a tárgyi népművészet nem áll a kulturális intézmények érdeklődésének homlokterében, talán mert nem lehet színpadra állítani, nem lehet a folyamatos közművelődési munkát pótló falunapok látványos programjaiba beépíteni. A folklór más területeit egységesebben lehet művelni, mivel csoportos a tánc, a dal, de a tárgyi népművészet egyénileg valósul meg. A tárgyi népművészettel ma kizárólag a civil szervezetek foglalkoznak. Az állami intézmények csendes szemlélői a civil szerveződések által megvalósított munkának, de működésüket az esetek többségében sem anyagilag, sem erkölcsileg nem támogatják. Ennek oka többek között az, hogy a hivatásos szakemberek alapvetően a múlt elemzésével foglalkoznak, méltatlannak, szükségtelennek tartják napjaink jelenségeinek vizsgálatát. A gyakorló népművészek viszont valamilyen szintű együttműködést igényelnének, szívesen vennék az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását. Úgy véljük, méltányolni kéne a gyakorló népművészek abbéli óhaját, hogy szakmai segítséget igényelnek munkájukban. Új irányzatok vannak kialakulóban, a régiek pedig állandóan változnak. Mindennek ellenére Erdély – mint a történelemben oly sokszor – saját útján szeretne járni, az új elfogadásával párhuzamosan a régi alkotására szeretné buzdítani a legtöbb alkotót, alighanem a Kósa László által megfogalmazott modell szerint, hiszen „tévedés azt állítani, hogy a nemzeti kultúra a népi műveltségre épül. Ha viszont hiányozna a nemzeti művelődésből, az olyan volna, mint a sótlan étel: ízetlen és jellegtelen. A néphagyomány paraszti kultúraként lehanyatlott, de nem szűnt meg mint közösségi műveltség, és nemzeti kultúránkba ötvöződve így van jelen.” A népi kultúra hagyományos átadásának természetes folyamata megtört ugyan, de megmaradt az értékek megőrzésének óhaja. A hagyomány tehát olyan érték, ami rendet, célszerűséget és biztonságot adhat az életünknek. Minden erőnkkel a népi alkotások hagyományos voltát kell hangsúlyoznunk az iparművészeti törekvésekkel szemben, mert ez felel meg Erdély szellemiségének, az erdélyi kultúrának. A nemzet kultúrájának meghatározó része saját népművészetének alapos ismerete, művelése, szeretete, mert ez erősíti a nemzeti összetartozást. Ezért feladatunk a népművészeti hagyomány gyűjtése, megismerése, feldolgozása és továbbéltetése. Ráadásul az Európai Unió tagjaként népművészetünkkel, annak értékeivel gazdagítjuk a sokszínű európai kultúrát. Ezekből kiindulva, és egyesületi önszerveződésre alapozva, 1995-ben sikerült megteremteni a legitim, demokratikus vezetőséggel bíró Romániai Magyar Népművészeti Szövetséget (RMNSZ), amely a szervezett népi kultúra letéteményese óhajt lenni. Így az EMKE társszervezeteként működik, mint a közművelődés népművészeti ágazatát összehangoló szakmai szövetség. Az erdélyi magyar közművelődésben tehát viszonylag korán megjelent az RMNSZ. Kezdetben Bandi Dezső szervezte az EMKE égisze alatt 1994. május 28–29-én, Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban az erdélyi magyar fafaragók országos tanácskozását. A jelenlevők sok értékes előadást hallgathattak meg, de figyelmük mindvégig arra irányult, hogy miként lehetne valamiféle szervezetbe tömörülni, amelyben megőrizhetik a hagyományokat. Tankó Albert, a Székelyudvarhelyi Fafaragók Körének elnöke vetített képekben mutatta be a szervezet tagjainak alkotásait, és pártolta egy szövetség létrehozásának lehetőségét, amelyben valahány szakágazat képviseltetné magát. Így lett legfőbb támogatója Bandi Dezső kezdeményezésének, amelynek célja megfelelő jogi keretet biztosítani egy lelkes civil csoportosulásnak. Megfelelő előkészületek után 1995. szeptember 30-án az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum adott otthont az alakuló ülés közel száz résztvevőjének. Az eseményen már valahány szakágazat képviseltette magát. Egyik legvitatottabb kérdés volt a szövetség mibenléte. Szövetség lett, hiszen akkorra már három egylet társult, de az alapszabály lehetőséget adott arra is, hogy természetes személyek is társulhassanak, olyanok, akiknek nincsen lehetőségük valamelyik helyi egyletben tevékenykedni. Az viszont már nem képezte vita tárgyát, hogy a székhely Székelyudvarhely lesz, és Tankó Albert az alapító elnök. A szövetség nevét első változatban erdélyinek javasolták, mivel a közhasználatban ez a leginkább elfogadott. A vita során azonban felmerült annak lehetősége, hogy a moldovai csángók is bekapcsolódhassanak a szervezeti életbe, számukra is biztosítva a szakmai érdekképviseletet. Így történt, hogy végül is a romániaira voksoltak az alakuló közgyűlés résztvevői. Sajnálatos módon a csángókkal azóta sem alakult ki az óhajtott együttműködés. Az egyletek tagjai lehetnek gyakorló népművészek, tiszteletbeli tagok, vagy akár pártoló tagok. A tagszervezetek képezik az alapot, a szövetség pedig próbálja összehangolni a sokszínű, sokféleképpen gondolkodó tagságot. A gyakorló népművészek képezik a helyi szervezetek tagságát, ezek a helyi tagszervezetek pedig a szövetség tagjai. Az RMNSZ tagja a budapesti székhelyű Népművészeti Egyesületek Szövetségének. Így lesz kerek a Kárpát-medencei magyar népművészek szervezete. A kezdeti lelkesedés után tapasztalnunk kell, hogy mégsem tesszük teljes szívvel, amit kellene, vagyis a hagyományaiban bomlásnak indult közösségekben kevesen vállalják a hagyományőrzők szerepét. Igazi szakmai tudást igénylő munkásságunkba tájainkon feltűnően kevés értelmiségi kapcsolódik be. Pedig erre nemcsak szükség van, de számtalan lehetőség is nyílik, kezdve a személyes példaadástól, gyermekeink, unokáink nevelésétől lakásunk, kertünk, munkahelyünk berendezésétől kulturális szokásaink megéléséig és megismertetéséig. Megtapasztalhattuk, hogy a többségi nemzet közművelődési intézményei nem igazán értünk léteznek, de ennél is fájóbb, hogy anyanyelvi kulturális intézményeink sem hajlandók a népi hagyományok védelmével foglalkozni, és bennünket méltó partnernek tekinteni. Mindezek ellenére mi továbbra is arra törekszünk, hogy a hagyománnyal kapcsolatos célkitűzéseinket ismertessük, kapcsolatokat alakítsunk ki, népművészeti értékeinket a jövő számára megmentsük, és ezáltal is közösségünk fennmaradását szolgáljuk. A népművészet, mint eszmei érték Az anyanyelv után nemzeti kultúránk egyik legfontosabb összetevőjének tartjuk a népi kultúrát. Ezen belül a tárgyi népművészetnek is igen jelentős szerepet tulajdonítunk, amit sajátos kifejező eszközeivel valóságos tárgyi anyanyelvünknek tekinthetünk. Hiszen szavak helyett a népi alkotások sajátos kifejezésformái a népi gondolkodásnak, a népléleknek. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a mai falu városi modelleket utánoz, a város pedig nem kötődik a falusi hagyományokhoz. A népi mesterségek elpusztulása szinte elkerülhetetlen a gyakorló öreg népi mesterek távozásával. De azt is látni kell, hogy egy nemzeti közösség egyebek mellett saját tárgyi kultúrájának jellemzői révén különbözteti meg magát a másokétól. A népművészet akár a jövő alapja is lehet, mivel nem csupán romantikus hazafiságunk, hanem egészséges kulturális identitásunk része, alapvető nemzeti sajátosságok megtartását és fejlődését biztosíthatja. Így segít magyarnak lenni, mivel a népi kultúra a modern világ számos romboló hatásának van kitéve, amire hatékonyan csak a hagyományainkban megtestesülő kulturális sajátosságainkkal válaszolhatunk. Aki népművész címet kap, annak nem csak a szerszámot kell mesterien forgatnia, hanem nagyon kell ismernie a népi alkotás ismérveit, hogy munkája eredménye valóban népművészeti értékű legyen. A szépérzék, a jó ízlés alakítására éppen a népművészet a legalkalmasabb. Mert a népművészet sok száz meg ezer éves fejlődés eredménye, így mondhatni, sűrítve tartalmazza a jó ízlés alapanyagait. Mert kifejezésmódjában tömör és mindig csak a lényegről szól. Felépítésében logikus, mindig gyakorlati célt követ. A szakirodalom alapvetően a múlt elemzésével foglalkozik, és szükségtelennek tartja a jelennel foglalkozni, de legfőképpen a gyakorló népművészekkel együttműködni, az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását felvállalni. Sokan úgy vélik, hogy a népművészet ma inkább divat, vagy nosztalgia, mint szükségletet kielégítő alkotási folyamat. Ezért mosódnak össze olyan fogalmak, mint népművészet és kézművesség, tárgyalkotó népművészet és díszítőművészet, népművészet és népi iparművészet. Márpedig a mai népművészet a több évezredes népművészet változatlan továbbélése. Ez az elv és módszertan minden újítás elvetését, a hagyományok szigorú tiszteletben tartását követeli meg, voltaképpen ez maga a hagyományőrzés. Másfelől a népművészet minden átalakulás ellenére változatlan értékű lényeg, változatlan szerkezet, amely megmaradása érdekében ma is újabb tárgyak, illetve mai funkciónak megfelelő tárgyak alkotását igényli. Így határozható meg tömören a népi iparművészet. Az igazi alkotó egyéniség megtalálja annak a módját, hogy értékes egésszé illessze össze a hagyomány szellemét a korszerűség követelményeivel. Ha egy alkotás kapcsolódik a hagyományhoz, azért még megfelelhet a modernség, a korszerűség követelményeinek is. Feltörekvőben van egy nem elhanyagolható réteg, amely naivaknak tartja az eszmékért küzdőket, és lényegében pénzkeresési lehetőséget lát az alkotás helyébe lépő kézműves tevékenységében. Természetes, hogy az alkotó pénzt is szeretne munkájáért, nem fogadható viszont el, ha csak a pénz érdekli. El kell fogadni, sőt tisztelni kell azokat, akik értéket teremtenek, hagyományt őriznek, és művészi tárgyat alkotnak. A hajdani népművész számára a szép és hasznos dolgok készítése alkalmi, sok örömet szerző tevékenységet jelentett, veleszületett hajlamainak és képességeinek kifejezése révén. Gondolatainak és érzelmeinek művészi megfogalmazása eredményezte az alkotásait, a kor szemléletét önmaga tudatán átszőve álmodta meg a hasznos és szép tárgyat, készségei, tehetsége, jártassága adva hozzá erőt, megoldást. Nem tanulta, eltanulta a mesterséget, az egész alkotási folyamatot. Az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt kapott a monumentalitás igénye, amely székely kapuk felállításában, kopjafák temetőkbe, közterekre való elhelyezésében nyilvánul meg. Megrendelők és faragók, szemlélők és méltatók ugyancsak nagyot hibáznak, ha kellő ismeretek hiányában, elnézően viszonyulnak az alkotásokhoz. Sajnos, az alkotási folyamatot nem előzik meg szakmai viták, nem alakult ki az a réteg, amely már a tervezeti szakaszban véleményezné a tárgyakat. Így minden lehetőség adott, hogy bármilyen egyéni elképzelés érvényesülhessen, mivel ki-ki hozzáértőnek tartja magát. Sokkal nagyobb felelőséggel kellene kezelni ezt a kérdést, hiszen a ma faragott kapu vagy kopjafa az évek múlásával úgy lesz műemlék, amilyennek ma készül: jól-rosszul, de nem minden esetben válik műértékké. Gyakorló népművészek szövetsége Eredményeinket igen nagy áldozatok árán értük el. Igen sok meg nem értéssel találkoztunk, talán, mert nem tudtunk kellő hangsúlyt adni óhajunknak, hogy mi a magyar népművészetért szállunk síkra, és kellő méltósággal akarjuk képviselni erdélyi sajátosságainkat. Nem rendelkezünk sem műszaki-anyagi bázissal, sem oktatói hálózattal, és híjával vagyunk a pénzügyi támogatásnak is. A hagyományos ismeretátadást helyettesítő, annak mélységeiből táplálkozó intézményes rendszer kiépítése pedig még távlatokban sem remélhető. Ezért a világháló adta lehetőségek felhasználásával egy sajátos oktatási formát indítunk útjára a közeljövőben. Megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a szövetség tagjai honlapon, levelezőlistán vagy nyomtatott anyagok révén elméleti ismeretekhez jussanak. A közlésre kerülő előadások egyaránt szólnak kezdőknek és haladóknak, a tagok pedig kérdéseket tehetnek fel majd a honlapon, hogy valós párbeszéd alakulhasson ki. Az ismeretek elsajátítását segíti továbbá, ha a honlap látogatói véleményezik a bemutatott tárgyakat, a népművészet, mint valódi közösségi kultúra szellemiségének megfelelően. A szövetség tagszervezetei szakmai fórumokat szerveznek. Ezek a fórumok ugyancsak fontosak az emberi kapcsolatok erősítése szempontjából, de jelentősen hozzájárulnak a véleménycserék révén az ismeretek elmélyítéséhez is. A tagszervezetekkel közösen szakmai alkotótáborokat szervezünk, amelyek alkalmasak az elméleti ismeretek gyakorlatban való alkalmazására. Az erdélyi magyar népművészeti oktatásban résztvevők nem alkotnak egy átfogó rendszert. Hiányzik belőle a motiváció, a támogatás, az oktatók és minden más, amire szükség volna. Az oktatás hiánya miatt erős individualista hatásoknak van kitéve az, ami egykor kizárólagosan közösségi érték volt. Ezt a folyamatot igen nagy erőfeszítések révén lehet már kordában tartani oktatással, zsűrizésekkel, a meghívásos alapon történő vásáros rendezvényekkel. Mint minden időkben, így napjainkban is születnek remekművek és léteznek gyengébb munkák is. A tehetségesebbek, a tanulásra több időt szentelők, az alkotáshoz alázattal viszonyulók számára csak az utóbbi időben nyílott lehetőség, hogy kis számban ugyan, de elismerésben részesüljenek. Így részesült az UNESCO Élő Szellemi Örökség-díjban a romániai bizottság által Páll Antal korondi fazekas. A javaslatot a szövetség tette meg, mivel úgy vélte, hogy a díjazott egyszerre védője a szellemi örökségnek, egyben alkotója és továbbadója, illetve kitűnő megjelenítője is. Magyar állami kitüntetésben részesült Sütő Levente bútorfestő Vargyasról, akinek a Népművészet Mestere-díjat adományozták. Az RMNSZ saját díjazási rendszere keretében 2001 óta a következő díjakat és címeket adományozta: dr. Kós Károly érdemérmet Tankó Albert alapító elnöknek, valamint dr. Kardalus János és Farkas Irén néprajzkutatóknak. Életmű-díjban részesült 24 alkotó, a népművészeti alkotási terület kiváló mestere címet 23, a népművészeti alkotási terület mestere címet 34 alkotónak nyújtottuk át. Célunk, hogy a közeljövőben valamely országos vagy regionális szervvel közösen adományozhassuk évente az Erdélyi Magyar Népművészet Mestere címet. Művelődés (Kolozsvár) lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
